Kertépítés

 

A tervezést követően megkezdődhet a terv megvalósítása.

Az elfogadott terv megvalósítása előre meghatározott ütemezés alapján, a munkafázisok megfelelő sorrendjében történik.

A kertépítés első mozzanata a tereprendezés, amikor kialakítjuk a megfelelő talajszintet, megtisztítjuk a területet a gyomoktól, a nemkívánatos növényzettől.

Ezzel egyidőben végezzük el a különböző kerti építmények, támfalak, sziklakert, kerti tó földmunkáit és az öntözőrendszer telepítését. (Öntözéstechnika)

Sziklakert építését olyan területen javasoljuk, ahol a terepviszonyok erre alkalmasak (lejtős terület, dombos telek) - egy teljesen sík területből kiemelkedő sziklahalmaz természetellenesnek hathat. A természetben egy szél, fagy által koptatott képződményről van szó, amelyet a kertben mesterségesen kell kialakítani. A sziklakert akkor lesz tájba illő, ha különböző méretű és formájú, az adott vidékre jellemző, felszínről származó terméskövekből alakítjuk ki. A kövek közét termőfölddel és változatos növényekkel telepítjük be.

Nagy szinteltéréseknél a földtömeg megtartását támfal építésével oldjuk meg. A környezettől, a kert stílusától és nem utolsó sorban a pénztárcától függően a támfal különböző anyagból készülhet (fából, terméskőből, előre legyártott betonelemekből), melyek közé növények kerülnek.

Kerti világítás - rohanó életünkben sokszor csak este élvezhetjük kertünk nyugalmát, ezért fontosnak tartjuk, hogy visszafogott világítással naplemente után is életre keltsük környezetünket. Az éjszakai fények különleges hangulatot teremtenek a növényzet, terek megvilágításával. Az öntözőrendszernek kialakított munkaárokban helyezzük el a kerti világítás vezetékeit, így a későbbiekben azok nem akadályozzák majd a kertfenntartási munkákat (pl. fűnyírás).

Mindezek után a különféle burkolatok, kerti utak lerakása következik.

Kertünk stílusát a növényzet mellett a közlekedő utak, burkolt területek milyensége határozza meg. Ma már nagyon sokféle burkolattípus közül választhatunk pl. fakorongos járda, terméskő, térkő, műkő utak. Azt javasoljuk, hogy egy kerten belül törekedjünk az egyféle anyag (fa, térkő, terméskő, kavics) használatára.

A terv alapján kialakítjuk a növényágyásokat, helyükre kerülnek a fák, bokrok, elültetjük az évelőket. Praktikus és esztétikus megoldás a veteményeskert díszkertbe illesztése egy külön ezt a célt szolgáló kiemelt ágyás kialakításával.

A növényágyások és a gyep elkülönítését különböző típusú - látható, vagy talajba süllyesztett, láthatatlan - szegélyek lerakásával valósítjuk meg. Így a virágágyások és a fű határvonala egyértelművé válik és könnyebben kezelhető lesz a kert. A könnyebb kezelhetőség és a gyommentesítés érdekében a növények közé az ágyásokba fenyőkéreg (mulcs) kiszórását is javasoljuk.

Közvetlenül a fű vetése előtt beállítjuk még az öntözőrendszert, és a területen egyenletes, rögmentes talajfelületet alakítunk ki.

A kertépítés utolsó munkafázisa a gyepesítés, melynek két alapvető formája van: gyepszőnyeg, gyeptégla lefektetése, vagy a fűmag elvetése. Fűvetés esetén a bevetett területre kb. két hétig nem szabad rámenni, amíg a fűmag kikel és megerősödik, így ez egy kicsit hosszadalmasabb módja a gyepesítésnek - viszont olcsóbb. Gyepszőnyeg, gyeptégla alkalmazását lejtős, rézsűs területeken javasoljuk, ahol a magvetést az öntözővíz könnyen lemoshatja. Mivel ez egy drágább formája a füvesítésnek, ezért általában csak kisebb területeknél kérik ezt a megrendelők. Parkolók, gépkocsibeállók kialakításánál sem kell nélkülöznünk a zöldfelületet, ezek fűborításánál gyeprácsot teszünk le, így a fű a nagyobb terhelésnek is ellenáll.

 

Kertfenntartás

A kertet nem elég megtervezni és a terv alapján gondosan kivitelezni, legalább ugyanilyen odafigyeléssel szükséges a későbbiekben ápolni is. Ahhoz, hogy megőrizhessük a zöldterület szépségét, több-kevesebb ketfenntartási munkára van szükség. Általánosságban elmondható, hogy minél több cserjecsoport, évelőágyás található egy kertben, annál több gondozást (gyomlálás, metszés, permetezés) is igényel. Kertfenntartási szolgáltatásunkkal szeretnénk biztosítani a növények szakszerű gondozását, és egyben a kerttulajdonos kényelmét. Vállaljuk kertek alkalmi rendbetételét (tavaszi-őszi munkák) vagy folyamatos karbantartását igény szerinti rendszerességgel. Ezen munkák a kert teljeskörű gondozását magában foglalják, melyek az alábbiak:

  • gyepszellőztetés
  • fűnyírás
  • fű utánvetés
  • tápanyag utánpótlás
  • fák, bokrok metszése
  • évelők visszavágása
  • permetezés
  • növényágyások gyommentesítése

A munkák során képződött zöldhulladékot természetesen elszállítjuk a helyszínről.

 
 
 
info@fufikert.hu Tel.: 06-70-312-8741 készítette:Fiers Informatika